Asztrológiai előrejelzés a nyári napfordulóra
Évezredek óta minden kultúra jelentőséget tulajdonít a Nap erejének és diadalának, azaz az év legfényesebb napjainak. A Szent Iván éji szertartások a fénykultusz maradványai, a pogány varázslatok a keresztény naptárba is beszivárogtak, így diplomatikusan „szentesítették” e napot, hogy legálisan ünnepelhessen ki-ki. Nem toborzok híveket a Nap-kultusz számára, és a tűzmágiák sem mozgatják meg a fantáziámat az átlagos érdeklődő kiváncsiságánál jobban, az idei nyári napforduló azonban kifejezetten érdekes konstellációkat mutat, a Nap égi jegyváltásán túl is.
Tovább olvasom
December 24. – a DECEMBERed
Nevezetes nap, vége a prognózisunknak. :-) A mai nap a decemberre mutat, a december pedig így vagy úgy, de a Karácsonyba csúcsosodik ki, az ideire és a jövő évire is kihat. Tehát készülődj! Ez most a hit, remény és szeretet időszaka, nyilván nem érsz rá egész nap filozofálni, de azért gondolkodj rajta, amíg lakást díszítesz, vagy levest főzöl, avagy egyéb előkészületeid közepette, hogy mit is jelent számodra a Hit és a Szeretet, minden vallási nézeten felül és túl.
Társkeresőként ennél fontosabb kérdésen nem is törhetnéd a fejed…! A válaszod magadban hordozza a lehetőségeidet!!!
Bármilyen jegyben születtél, öltöztesd fel a lelked ünneplőbe és legyél nyitott: a téli napforduló idején felcsillan a Világosság, ősidők óta ezt ünnepeljük. Biztos a te életedben is van olyan terület, ahol Fényességre, megvilágosodásra, melegségre vágysz…a karácsonyi gyertyák fényénél ajánld föl ezt a területet és kérj az átmelegítéséhez, beragyogásához segítséget! Kapni fogsz, főleg, ha hiszel…meg fog születni a Változás!
Meghitt, szép Karácsonyt kívánok!
Tovább olvasom
Meghitt Karácsonyt szeretnél?
Kétségtelen, hogy ez a hónap az év egyik legizgalmasabb időszaka: a lázas készülődés és a pihenés ideje. Van, aki hetekkel, hónapokkal előre megtervezi, megszervezi gondosan, mások belecsöppennek, és csak élvezik az ízeket, az illatokat és a melegségét. Mai, felgyorsult világunk persze a karácsonyi hangulatot is felülírta. Az ünnep fűszeres illatát, meghittségét a rohanás, túlfeszítettség tompítja, rosszabb esetben el is nyomja. Azért, hogy nálad idén a lehető legkevesebb ingerültséggel járjon az előkészület; hogy minden a helyére kerüljön, mire megszólal a Szenteste csengettyűje és te magad is harmóniába öltözve várhasd az Ünnepet, vegyük szemügyre az idei decemberünk hangulatát. Ha együttműködsz az Égi Ritmussal, energikusabban, lelkesebben és hatékonyabban szervezheted meg a feladataidat, jobban gazdálkodhatsz az erőddel és így garantáltan nem fáradtan, fásultan fogsz a Karácsonyfa előtt kornyadozni.
A kevesebb néha több
…főleg mostanában a karácsonyi ajándék ötletek terén. Az áruházak roskadoznak az árutól, a médiából pedig ömlenek a jobbnál jobb ötleteket reklámozó hirdetések. Nehéz kiigazodni, mert mindenki arra játszik, hogy most, a Szeretet Ünnepén úgyis mindenki kinyitja a pénztárcáját még akkor is, ha ez eddig nem szívesen tette. Néha azonban egy jól eltalált aprócska ajándék nagyobb sikert arat, mint a drága vagy nem éppen személyre szóló.
Persze fogas kérdés, hogy kinek mi is a valóban testhezálló…Készítettem egy kis összefoglalót arról, hogy melyik csillagjegy milyen ajándék-típusnak örülne. Ha a cél az, hogy egyedi és örömteli ajándékod adj, segíthet az ötletgyűjtésben. Férfiakra és nőkre is gondoltam, korosztálytól függetlenül, több termék kategóriában böngészhetsz. Ne vesd rá rögtön magad a tipp-listára, olvasd el a bevezetést is, hogy tudd, miként értelmezd az ötleteimet!
Jó böngészést! Itt találod a tippeket >>
“Idén valami egészen extrával szeretnék előrukkolni!”
Tényleg? Akkor nézd meg ezt>>
Tovább olvasom
Ajándékozási láz ;-)
A történet elejét a hírlevélolvasóknak kiküldtem, ha te nem kaptad meg, akkor gyorsan iratkozz fel a hírlevélre >> nem csak a poén kedvéért!
A történet pedig így folytatódik:
Tovább olvasom

